A HORIZONTON TÚL

Tavaly a nyári táborok után látogattam el a Fiatal Alkotók Műhelyébe. Akkor hosszan beszélgettünk Sárközy Erzsébet festőművésszel, hogy is vált a néhai Patkós Irma néni háza művészetek iránt érdeklődő fiatalok tanműhelyévé. Azóta a FIAM és vezetője körül nagy volt a csend. Nem is történt semmi, vagy talán túl sok is? A művésznő most az elmúlt hónapokról mesél.

Sárközy Erzsébettel Virág Henrietta beszélget.

• A vírushelyzetnek köszönhetően sok közösségi térről, alkotóról hónapokon át alig hallottunk valamit. Voltak, akik az online térben hírt adtak magukról, és voltak, akik a külvilágtól elzárva alkottak. Téged az elmúlt időszakban csend övezett. Mesélj, a kényszerpihenő miként érintett?

Sárközy Erzsébet festőművész

Nem kezdődik túl szépen a történetem, de ígérem, a vége jó lesz. A karantén számomra nem a vírussal kezdődött. Egy csúnya bokatörésnek köszönhetően szinte egy év kiesett az életemből. Előbb kerekesszékben, majd járókerettel közlekedve, ahogy később a Covid miatt, úgy voltam a négy fal közé zárva. Épp hogy újra tanultam járni, és kezdtem egyre szabadabban mozogni, amikor bezárt a FIAM és persze vele együtt az egész ország. Ez így együtt hosszú volt, és túl sok volt benne a rossz. Értékes emberi kapcsolatok kezdtek eltűnni. Sokáig nem láthattuk személyesen egymást, így a családi kötelék is sokkal lazább lett, nem olyan, amit én szeretek. Ahogy sok-sok minden távolodott, egyre több dolognak láttam kevésbé értelmét. Az elmúlt tíz évem alapvetően nehéz volt, benne számos felesleges küzdelem. Ahogy mindezt követték az elszigeteltségtől megtépázott emberi kapcsolatok, úgy éreztem, kezd elfogyni minden és mindenki körülöttem. A nagy csendben értelmetlenné kezdtek válni olyan dolgok, amik addig fontosak voltak, így a festés is. Úgy gondoltam, hogy nyolcvan kiállítással a hátam mögött, én már nem festek többet. Hiszen soha nem szerettem olyan dolgot csinálni, ami értelmetlen. Nem járhattam úszni, nem mehettem jógázni, amelynek köszönhető volt az egyensúlyom. Mire észrevettem, maradtak számomra a virágok, a macskák, a könyvek, és körülöttem egy Covidba süllyedt világ.

• Azt ígérted, hogy a vége jó lesz…

Igen. Nyakig benne voltunk már a bezártságban, amikor meghívást kaptam a Horizont című országos kiállításra. Akkor megalkottam a „Covid előtt és Covid után” című két darabból álló, de összetartozó agyagtáblámat. Persze ez az alkotás, ahogy a többi, mindenkinek mást mondhat, mert annyi olvasata lehet ahány ember, vagy még annál is több. Ennek ellenére, akik látták, azoknak azt a mesét hozta, amit én gondoltam mögé: A régi időkben is voltak háborúk, harcok, törtetések, hullottak fejek. Az elmúlt időszak után azonban egy darabjaira szétesett világ maradt. Nem túl optimista alkotás. Kérdést tesz fel, hogy a normális életnek egyáltalán lehet-e esélye? Az alsó sarokban egy kicsi mutáns élőlény jelzi, hogy talán lehet. A nagy fogadalmam után, hogy nem alkotok többet, ez a behívó kellett, hogy mégiscsak megmozduljon bennem valami.

• Az agyag azért más, mint a festék. Hogy hogy nem ecsetet ragadtál?

Igaz, hogy festő vagyok, és az agyaghoz azon kívül, hogy szeretem, más közöm nincsen. Nem tanultam, nem értek igazán hozzá. Időnként mégis rám tör, hogy kívánom kezeim közé az agyagot. Különböző tárgyakat szoktam készíteni, csak úgy, magamnak, szórakozásból. Egy új alkotás előtt mindig jó kérdés, hogy az eszköztáramból mihez nyúlok, milyen technika lesz az, amivel meg tudom fogalmazni a saját történetemet. Abban az állapotban azt gondoltam, hogy a horizont nemcsak a látóhatárt jelentheti, hanem az életem vagy az életünk horizontját is. Azért nem festettem ezt a témát, mert úgy éreztem, hogy az agyaggal jobban el tudom mondani mindazt, ami bennem van. Már csak arra kellett vigyáznom, hogy beférjen a FIAM kemencéjébe.

Sárközy Erzsébet: “Covid előtt és Covid után” agyagtáblák

• Nyugtass meg! Egy csodásan sikerült, de nem túl optimista agyagtáblán túl, ugye szépül még ez a történet?

Persze, ígértem, hogy a vége szép lesz… Egyre fogyott a bezártságtól a türelmünk. Már túl sok volt az otthonlétből, máshová vágytunk. Tavasszal, a mandulafák virágzásának idején beültünk az autóba, és ellátogattunk a Balaton-felvidékre. A szirmokkal teli mandulafa a kedvencem. Gyönyörű látvány, amikor még nincsenek rajta levelek, csak azok a nagyon finom színű virágok és önmaga a jó szerkezetű fa. Ott, akkor a festői táj, a színek, az illatok Toszkánát idézték fel bennem. Hazaérve úgy éreztem, hogy akkor mégis festek. Elsőnek vászonra került egy mandulavirágos kép. Még kész sem volt teljesen, amikor már jött a második festmény ötlete, majd szépen-lassan jönni akart a többi is. Most tizenötnél járok, és talán, három még mindig várható.

• Lett új értelme a festésnek?

Jól esik festeni. Talán azért, mert nagy volt a szünet, és azért is, mert hosszú évtizedekig mindig határidők lebegtek a szemeim előtt, most pedig nincs rajtam ilyen szorítás. Ha kedvem van, csinálom. Nagyon rég volt olyan, hogy napi hét órát is festettem. Ebben a lendületben kaptam egy meghívást a nyárra, a Művészetek völgyével egy időben, egy önálló kiállításra, pont arra a vidékre, amelyről ezek a toszkán ízű képek szólnak. Majd egy újabb meglepetésként, csörrent a telefonom, Náray Tamás hívott, hogy menjek Barcelonába kiállítani. Azt hittem, rosszul hallok, mert az ember, ha negyven évig vár valami ilyesmire, és ez mindig csak másokkal történik meg, akkor már úgy gondolja, neki biztosan nem lesz ilyen lehetősége, mint ahogy a lottó ötöst sem viszi el soha.  Azt eddig is tudtam, hogy Tamás szereti, amit csinálok, már vásárolt tőlem képet, de ebből még nem következik az, hogy kiállítást rendez nekem. Nagyon jól esett. A szétesett világban értek jó dolgok.

• Mondhatjuk, hogy újra indult az élet?

Kinyithattuk végre a FIAM ajtaját. Csak utólag vettem észre, hogy a nehéz időszakban milyen szépen vették le a házzal kapcsolatos terheket a hátamról a kollégák. Ennek köszönhetően mára sikerült a feladatokat úgy szétosztani, hogy azok súlya mindannyiunk számára bírhatóvá vált. Helyre hoztuk a kertet, a ház újra élettel teli. Lehet táborokat szervezni. Érdekes és jó programokkal várjuk a gyerekeket, felnőtteket egyaránt. Remélem, hogy visszaállunk lassan a normális kerékvágásba. Végre elkezdhetek úszni, és egyensúlyba kerülhetek én is.

A cikk nyomtatott változata a Dél-Pest Megyei Szuperinfó 2021. június 14-i számában jelenik meg.