BABA-MAMA Katalógus 2021

LETÖLTÉS

A Katalógusban megjelent információk a járványhelyzet miatt változhattak. Érdemes a megadott telefonszámokon érdeklődni a rendelésekről, fogadóórákról, nyitva tartásokról.

Kedves Kismama!

Szeretettel köszöntünk téged a Baba-mama katalógus negyedik kiadásával. A 2021-es kiadvány szerkesztése feladta számunkra a leckét. Az elmúlt években elég volt, hogy tudtuk, mit is szeretnénk összeállítani nektek, várandós anyukáknak, és ehhez tettük legjobb tudásunk szerint a dolgunkat. Egy olyan információs füzeten dolgoztunk évről évre, mely eligazít benneteket az előttetek álló időszakban rátok váró vizsgálatok között, rápillantást enged a nektek szóló klubokra, programokra, tartalmazza a babaváráshoz és a kisgyermekes léthez köthető egészségügyi intézmények legfontosabb adatait, vagyis csokorba gyűjtött, rendszerezett információkkal kísér benneteket a baba fogantatásától a kisgyermekkor végéig. Idén, legyen szó az egészségügyről, babás-mamás programokról, szinte minden intézmény hétköznapi rutinját felülírja a vírushelyzet, és vele együtt a tervezhetőséget, a mi munkánkat is. Bízunk abban, hogy minél hamarabb vége lesz a pandémiának, és amikor már te, kedves olvasó ezt a katalógust a kezedben tartod, nem kell az e fajta bizonytalansággal számolnod. A babavárás bármennyire szép időszak, természetes, hogy hoz olykor kétségeket világjárvány nélkül is. Éppen ezért, idén kiemelten ajánljuk tanácsadó szakpszichológusunk, Leskovics-Ortelli Andrea a váratlan helyzetek megoldásáról szóló írását (40. oldal).

Varga-Vágsélei Csilla Sára kolléganőnk gondozásában, a folyamatosan változó, olykor még képlékeny információk között megpróbálunk katalógusunkkal mégis egy stabil útmutatót adni. Ha nem is találsz meg mindent benne, amire kíváncsi vagy, legalább annyit szeretnénk elérni, hogy tudd, milyen kérdésben, hová, milyen úton, kihez fordulhatsz. Ennek elérésében Szabóné Kis Éva védőnő szakértőnk segítsége, ahogy az elmúlt években, most is felbecsülhetetlen volt.

Legyen segítségedre e kiadvány az előtted álló új úton, tartogasson számotokra az elkövetkező időszak minél több boldog, örömteli pillanatot!

A szerkesztőség nevében minden szépet és jót!
Virág Henrietta, szerkesztő

LETÖLTÉS

A Katalógusban megjelent információk a járványhelyzet miatt változhattak. Érdemes a megadott telefonszámokon érdeklődni a rendelésekről, fogadóórákról, nyitva tartásokról.