SEMMIKÉPP NEM ISKOLA, CSAK HELY, AMI HIÁNYT PÓTOL

Olyan hely, ahol tavasszal a néhai színésznő, Patkós Irma orgonái nyílnak, év közben pedig művészetek iránt érdeklődő, tehetséges fiatalok szárnyai.

Virág Henrietta írása a Fiatal Alkotók Műhelyéről és annak megvalósítójáról, Sárközy Erzsébetről.

Szeptember volt, de még tartott a nyár. A kert gyönyörűen zöldellt, idén talán a megszokottnál is tovább, a házban azonban még nagy volt a csend.

– Most még felfordulást látsz, nyári táborok nyomait – mondja Sárközy Erzsébet, festőművész, a ház vezetője, – nálunk majd októberrel kezdődik a tanév.

De én nem láttam felfordulást. Legalábbis nem azt láttam, hanem rajzokat a falon, fiatal kezek munkáit, régi bútorokat, köztük olyanokat is, melyeket még Irma néni is használt, kemence mellett sorakozó, égetésre váró agyagalkotásokat, a szünetre nyitva hagyott bukóablakon bekúszó növényt, nyugalmat, időt… Kereshetném még a szavakat ahhoz, hogy szemléltetni tudjam a hangulatot, ami ott megtalált.

Sárközy Erzsébet festőművész

„Menjetek el, nézzetek körbe a néhai Patkós Irma néni házában. Menjetek el, nézzétek meg a gyönyörű kertet, segítsetek levendulát szedni dekorációhoz vagy éppen levendulababák készítéséhez. Mindenképpen menjetek el a FIAM-ba, ha művészeti felvételi előtt álltok. Menjetek, mert esetleg a jövőbeli szaktársatok fog mellettetek ülni (ki tudja, lehet, hogy egy helyre jelentkeztek). Menjetek el a FIAM-ba beszélgetni, rajzolni, festeni, agyagozni, kötni, próbáljatok ki új dolgokat, fejlődjetek, tanuljatok tanáraitoktól és egymástól.”

Olvastam a FIAM Facebook oldalán, amikor készültem a látogatásra. Egy volt diák, Nagy Adrienn gondolatai ezek, aki 2010-15 között az elektronikus ábrázolási egyetemi tanulmányaira ebben a házban készült fel. Ahogy beléptem a kertbe, eszembe jutottak ezek a mondatok. Erzsi néni (ahogy Sárközy Erzsébetet a tanítványai hívják) szerint sem lehetne jobban megfogalmazni a ház lényegét:

– Idézz belőle, ha gondolod, pontosan leírja, hogy mi is ez a hely – mondja. – Akik hozzánk járnak gyerekek és a szüleik, azok tudják, mit ér a ház. Irma néni halála után tizenkét évig gazdátlan volt, tulajdonképpen romból lett csoda.
– Mesélj róla, hogy született meg a FIAM – kérem.
– Gyerekkorom óta ismertem Irma nénit, hiszen pár házzal odébb lakik az anyukám. Egyedül élt, gyakran unatkozott, olyankor átjött hozzánk. Ha nem ízlett neki az étel, amit ebédre kapott, elhozta a kutyánknak, mi pedig megkínáltuk abból, amit mi főztünk. Később minden kiállításom megnyitójára eljött. Kipattant középre, és szavalt. Látod, libabőrös lettem – mutatja, majd átfogja karját. Az emlékektől kissé megremeg a hangja. – Minden egyes alkalommal kaptam tőle egy verset, ez volt az ő ajándéka. Nem sokkal a halála előtt megosztotta velünk, hogy a házát és minden vagyonát a városra hagyja, és szeretné, ha tehetséges fiatalok csinálnának majd benne valamit. Nekem nem volt lehetőségem gyerekként rajzolni járni sehová, pedig boldoggá tett volna, ha tartozhattam volna ilyen tekintetben is valahová. Nem tettem ígéretet ugyan Irma néninek, de magamban azt gondoltam akkor, hogy egy ilyen helyet kellene az ő házában létrehozni. Majd 2010-ben, tizenkét év után jött el a pillanat. A ház állapota addigra sokat romlott. Jöttem édesanyámhoz, láttam, hogy a kaput fújja a szél, az jön be ide, aki akar. Tudtam, hogy csak úgy fogok tudni saját magamnak elszámolni, ha ezt a végakaratot megvalósítom. Nagy derbi volt. Tízévnyi sok-sok küzdelemmel teli működéssel a hátunk mögött most mégis itt beszélgethetünk.

Az elmúlt egy évtized alatt folyamatosan folyt a munka a házban. Tanévenként legalább harminc diák fejleszthette művészi képességét. Harminchét képző és művészeti felsőoktatásba felvételt nyert fiatal repült már tovább a FIAM-ból. Az intézmény bevételi forrása szűkös, a tandíj és az évi felajánlott adók 1%-án túl még az oda járó gyerekek szüleitől kapnak általában tárgyi adományokat. Nehéz így, de Sárközy Erzsébet kellő elszántsága mellett működik.
– Most, hogy tudod mi mindennel járt Irma néni kívánságát megvalósítani, így is belevágnál? – kérdem.
– Sokkal könnyebb lett volna kellő támogatás mellett megvalósítani mindezt, mint sok felesleges csatározás árán. Már maga a ház felújításával, az építkezéssel járó munkálatok rengeteg energiát emésztettek fel. Hét évvel ezelőtt rákot diagnosztizáltak nálam. Nehéz időszak van mögöttem. Azt gondolom, hogy nagyon elszántnak kellett lennem ahhoz is, hogy a rákhoz hogy álltam hozzá. Tisztáznom kellett magammal, hogy akarok-e még valamit az élettől, vagy köszönöm, elég volt, feladom. Akartam, de ahhoz bele kellett tenni mindent, nekem, meg a családomnak is. Ahogy bármi másban, a gyógyulás folyamatában is voltak hullámvölgyek. Hosszú időszak volt, mely lelkileg is eszméletlenül hazaküldött. Hatalmas, szinte nem létező erőket kellett mozgósítanom, hogy talpra tudjak állni. Biztos, hogy sokat kivett belőlem a FIAM-ért folytatott küzdelem, de sosem fogom megtudni, hogy mi lett volna ha… Most hetvenéves vagyok. Nem tudhatom, hogy ha nem ez a múlt állna mögöttem, akkor mennyi erőm lenne. Lehet, hogy semmivel sem több. Hatalmas akaratú emberek vannak a családunkban. Veszett székely nagyanyám volt. Apró termetű, de eszméletlen erőkkel bírt, háromszor annyit tudott dolgozni, mint egy férfi. Lehetetlent nem ismerő, mindent megcsináló fajta volt apám is. E vonal és a pszichológus férjem találkozásából született meg Bence fiam. Ahogy a család többi tagja, ő sem tétlen egy percre sem. Számomra az alkotás és a művészet a létezés része. Ha látok valami használható anyagot, legyen az egy darab madzag, háncs vagy egy marék agyag, muszáj valamit csinálnom belőle, mindig támadnak ötleteim. Fárasztó lehetek, de ezt én nem látom, ugye… – mosolyog.

Miközben beszélgettünk, körbe sétáltunk a házban. Inkább családias a hely, mintsem iskolahangulatú. Az Irma néni szobának nevezett közösségi térben a néhai színésznő asztala, székei, komódja és csillárja idézik a múltat. Megbeszéltük, hogy biztos elégedett, amikor föntről lenéz, és látja, hogy milyen a háza, milyen a kertje. A rohanó világhoz képest itt lassúság van. Erzsi is az, a mai gyerekeknek legalábbis mindenképpen, halk, egyenletes. Ahogy ő mondja, nincsenek nagy hangulati kilengései, nem jellemző rá sem a ripityom
jókedv, sem a béka alatti hangulat.

– Amikor nyílik az orgona, mindig viszünk ki a növendékekkel közösen belőle a sírra. Irma néni saját virágjából, ami ugye mégsem ugyanaz, mint amit a piacon veszünk. Mert megérdemli, mert szép volt tőle, hogy ezt kitalálta – meséli.

Az Irma néni szobából nyílik a kiállítóterem, ahol még a szeptemberi látogatásomkor az előző tanév legjobban sikerült rajzai voltak láthatók. A földön jó pár gyerekkéz formázta cserép sorakozott. Tanúskodtak arról, ami itt az előző ősztől nyár elejéig történt, beszámolnak a szülőknek, érdeklődőknek egyaránt. Várták, hogy eljöjjön az október, az új tanév. Most a házban ismét az alkotásé a főszerep.

A cikk eredetileg a Dél-Pest Megyei Szuperinfó 2020. december 14-i számában jelent meg.