„A tündér benned van!”

Hamupipőke időtlen története mesebalettként elevenedik meg a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház színpadán a Kecskemét City Balett előadásában. A társulat első teljes egészében balett-gyermekelőadása ez a produkció, mellyel az egész családhoz kívánnak szólni.

Barta Dórát, a Kecskemét City Balett művészeti vezetőjét, a darab rendező-koreográfusát Vágsélei Csilla Sára kérdezte.

Barta Dóra, a Kecskemét City Balett művészeti vezetője

Ez az első év, hogy a Nagyszínházban két balettbemutató is lesz. Hamupipőke a gyerekeknek és Szentivánéji álom a felnőtteknek. Mind ezek mellett, ahogy megszokhattuk a zenés darabokban ugyancsak nagyrészt vállal a KCB. Hogyan indultatok neki az évadnak, milyen érzésekkel, munkatempóval?
Évről évre ugyanaz történik velünk, mindig rengeteg a feladat. Az új bemutatókon kívül számtalan külsős rendezvény vagy újra játszandó darab van terítéken. A szeptemberi próbafolyamatokat megfűszerezte egy Traviata előadás Budapesten a Művészetek Palotájában és a Pécsi Tánctalálkozón való vendégjátékunk is. Évad elején mindig jóval intenzívebben és nagyobb hangsúllyal jelentkeznek azok a fajta tréningek, balettórák, amelyek a nyáron kialakult hiányokat pótolják. Mindezek mellett nagy izgatottsággal kezdtünk bele ebbe a munkába, mert végre a KCB is fókuszálhat a gyerekekre. Már nagyon vártam, hogy eljöjjön az az évad, amikor a formanyelvünknek megfelelően teljes mértékben a miénk lehet egy gyermekelőadás. Ugyan minden évben részt vettünk gyerekprodukcióban, de ez az első gyermekeknek szánt balett. A Hamupipőkét október 21-én mutatjuk be.

Mennyire kell másképp állni egy olyan balett rendezéséhez, amely célközönsége a gyerekek? Szükséges-e egyáltalán máshogyan megközelíteni?
Én úgy gondolom, hogy nem. A lényeg, hogy jó színházat csináljunk minden esetben, és hatásos koreográfiai sorokat hozzunk létre. Kecskeméten általában cselekményes koreográfiákat készítek, bár a műfajunk igazi szépsége a szavak nélküli gondolatok és érzetek közlésében rejlik. Szerintem, ahogy a felnőttek, úgy a gyermekek számára is kinyithatók az érzelmi, szinte csak táncnyelven megfogalmazható különleges éteri pillanatok. A balettnál annak a befogadást gátoló falnak az áttörése a lényeg, ami sztereotip módon hozzákapcsolódik a műfajhoz, ahhoz pedig nem csupán látványelemként kell használni a táncot, hanem el kell érni, hogy egyfajta párbeszédként fogalmazódjon meg a nézőben.

A Hamupipőke story időtlen, mozivásznon és színpadon is. Egyaránt készítenek belőle gyerekeknek és felnőtteknek szóló produkciókat. A rengeteg feldolgozás közül melyik áll legközelebb a te értelmezésedhez, koncepciódhoz?
Én mindig menekülök attól, hogy valamihez hasonlítani kelljen. Forráskutató alkotónak tartom magam. A Hamupipőke esetében Perrault-tól kezdve a Grimm fivéreken át a játékfilmekig, rajzfilmekig szinte minden elérhető változatot felkutattam, de leginkább olvasni szoktam, mert az írott alapból szeretek kiindulni. Ha mégis fel kellene sorolnom az inspirációimat, akkor szeretem a Disney világ kedvességét, a játékfilmből fakadó korszerűséget és az animációs filmben rejlő humorforrást. Ezeket mind önazonosnak érzem, és nagyon szívesen dolgozom velük. A Grimm meséből viszont már nem vettem át a horrorszerű elemeket, ahhoz nincs igazából affinitásom. Számomra inkább a Hamupipőke lélektana az érdekes. Ez alapján formálódott újjá az egész történet. Sok pontból, pici apróságból beazonosíthatók ismerős elemek, de összefüggéseiben azt hiszem, hogy az én változatom nem hasonlítható egyik korábbi feldolgozáshoz sem.

Prokofjev és Rossini zenéire is szokták táncolni a Hamupipőkét. A te értelmezésedben mire fog megelevenedni ez a darab?
Filmszerű zenét használunk, ami kellőképpen atmoszferikus és cselekménykövető egyszerre. Erre van a leginkább szükségem. Az összes többi zene, opera, ami a Hamupipőkére íródott annyira kötött, hogy nem engedi meg, hogy egy kicsit más is történjen. A filmszerű zenehasználat viszont játékosabb és megengedőbb. Erre remek példa az Anna Karenina a tavalyi évadból. Ott is rengeteg filmzenét használtam, meg is hálálta magát, hiszen szépen terebélyesedett ki és erős atmoszférát teremtett. Nem szeretem, ha egy zene nem hagy elmerengeni, a filmzenéktől sokkal szabadabban szárnyalhatnak a gondolatok.

Milyen üzenetet szeretnétek átadni a Hamupipőkével a gyerekek számára?
Azt, hogy nincs az a mély árok, ahonnan ne lehetne kimászni, nincs az a lehetetlen helyzet, amelyben nem csillanhat fel a remény. Hamupipőke alapvetően törékeny szép élete és ez a rongyos-gazdag történet számomra egy olyan erőt mutató újjászületésről szól, ami mindannyiunkban benne kell, hogy lakozzon. Az előadással azt szeretném üzenni, hogy a tündér benned van! Szeretném, ha a gyermekek elhinnék, hogy hatalmas változásokat érhetünk el saját magunkon, ha igazán elszántak vagyunk. Ha a bennünk rejlő erő előbukkan, abban a pillanatban nagyot változhat a körülöttünk lévő világ. Hamupipőkéjé is átalakul, és én azt gondolom, hogy legfőképpen saját maga miatt.

Milyen érzés gyerekközönség előtt játszani? Hálásnak gondolom őket, akik azonnal kinyilvánítják a tetszésüket.
Nagyon kedvelik a táncosaim a gyerekelőadásokat, nagyon-nagy szívvel és odaadással vesznek részt bennük. Egyébként is kedves, gyermekszerető emberek, holott nincs még sajátjuk. A színpadon játszani pedig ugyanúgy kell, mint a felnőtt előadásokon. Egy táncos megérzi, amikor sikeres a darab és hatással van a nézőkre. Mi ezt megéltük a Traviata, az Anna Karenina és a Mutatvány de la Danse alatt is. Olyan emócióval és fűtöttséggel tapsoltak a nézők, amely hallatlanul erősen inspirált minket. A gyerekek esetében csak annyi a különbség, hogy ők többször fejezik ki tetszésüket, vagy nem tetszésüket az előadás közben. De ezt én egyáltalán nem tartom hibának. Úgy vélem, azok közé tartozom, akik hagyják, hogy ezeket a visszajelzéseket megélhessék a gyerekek. Ne csak arról szóljon nekik a színház, hogy csendben kell lenni. Az a jó, ha azért vannak csendben, mert leköti őket az, ami a színpadon történik.

Miért tartod fontosnak, hogy a gyerekekkel a balettot is minél kisebb korban megismertessék?
Nagyon sokan nem is tudják, hogy milyen fontos szavak nélkül is kommunikálni. Köztudott, hogy az információcsere csupán kicsi százaléka verbális. Ennek ellenére, szinte csak a szóalapú színházi kultúrához szoktunk. Nagyon sok ország van, ahol a mozgással, tánccal és a nonverbális műfajokkal való találkozás kis korban sokkal intenzívebb, mint nálunk. Ennek a kitűnő gyakorlatnak a részévé kívánunk válni mi is. Nagyon sok hozadéka van a táncszínháznak gyermekkorban. Bekapcsolja a kreativitást, gondolkodásra késztet. Olyan impulzust és hatást ad, ami nem feltétlenül kézzelfogható, de mégis támogatja a fejlődést, de később aratható le a gyümölcse. Az ember fejlődésében szerintem egy szükséges alap kell, hogy legyen a tánc értelmezésének megtanulása. Nem azt mondom, hogy mindenkinek balett rajongónak kell lennie, és nem is feltétlen a baletten van a hangsúly, hanem azon a fajta kommunikáción, ami szavak nélkül fogalmaz. Nagyon sok múlik a szocializáción, azok a gyerekek, akik egyszer bejönnek a színházba és látnak egy balettet, rendszerint vissza is szeretnének jönni.

Ajánlod a Hamupipőkét a szülőknek, felnőtteknek is?
Ez abszolút családi szórakozás, és a legszebb, ha egy család együtt tudja megnézni. Pont úgy hangoltam ezt a darabot, hogy a gyerekeket és a felnőtteket egyaránt megszólítsa. Egyébként sokszor megtörténik, hogy egy-egy szülő jobban a hatása alá kerül egy gyermekelőadásnak, mint a kicsik. De hát ezért van a színház, hogy érzelmeket váltson ki, csak így érdemes csinálni.

Fotók: Dömölky Dániel