Zölden élni

A hulladékmentességre való törekvés már egyre többünk hétköznapjaiba szerepet kap. Melissza másfél éve váltott a zero waste életmódra. Zöld Misszió Instagram és Facebook oldalával, előadásaival már eddig is formálta a kecskemétiek gondolkodását, most pedig új fába vágja a fejszéjét: csomagolásmentes boltot nyit Kecskeméten.

– Zubor Melisszával Vágsélei Csilla Sára beszélgetett

Zubor Melissza

• Mi motivált a hulladékmentes életmódra? Emlékszel hol találkoztál vele először?
Egy konkrét dolgot nehéz felidézni, mert mindig értek impulzusok. Már az általános iskolában láttam a Hülyeség kora című filmet a biológia tanáromnak köszönhetően, ami még mindig mélyen él bennem. A következő nagyobb hatás az egyetemen ért, Szegeden. Pénzügy-számvitel szakon környezet és gazdaság kapcsolata témában több előadást is hallgattam. De a legnagyobb megdöbbenésem az első háztartásom kialakításánál ért már itt Kecskeméten. Elszörnyedtem a rengeteg felesleges csomagoláson. Keresgélni kezdtem az interneten, hogyan lehetne másképp csinálni. Így találtam rá Bea Johnson könyvére és Kump Edinára, aki itthon a legnagyobb hulladékmentes szakember. Először csak olvastam és hallgattam az előadásait, majd elvégeztem a tanfolyamát is. Pont akkoriban nyílt meg Pesten az első csomagolásmentes bolt is. Innentől már nem volt megállás.

• Meddig jutottál és mi az, amiben még szeretnél fejlődni?
A szelektív szemetünk egy sárgazsák, 2-3 hónap alatt telik meg. A kommunális szemetünk, a 110 literes kukában pedig 2018. augusztusa óta most van 75%-on. A többi komposztálható hulladék, melyet visszaadunk a földnek tápanyagként. Sok minden könnyen megoldható volt már az elején is. Beszereztem szütyőket és elkezdtem piacra járni, ahol rengeteg dolgot lehet csomagolásmentesen megvenni. Azonban nagyon zavart, hogy a szárazárukat, mint a rizs, tészta, hüvelyesek, nem igen lehet. Akkor döntöttem úgy, hogy több hónapra előre bevásárolok a budapesti csomagolásmentes boltban. Amennyire lehetett a bevásárlásokat próbáltam összegyeztetni más teendőimmel, hogy minél kevesebb terhet rójak a környezetre az utazással, de tudtam, hogy ez a végtelenségig nem mehet így. Egyébként még a mai napig használok olyan nem hulladékmentes termékeket, amelyeket régen vettem. Fontos, hogy ezeket ne dobjuk ki a váltásnál, addig hasznosítsuk őket ameddig csak lehet. Nagy változtatás számunkra idén, hogy elengedtük azt a megfelelést, hogy a vendégeknek veszünk üdítőt. A szódagép és a háziszörp kombinációja nem csak hulladékmentes, hanem olcsóbb is. Tehát, amit még nem sikerült tökéletesíteni, azok mind a környezetemtől függnek, vagy még nem fogytak el. A csomagolásmentes boltom megnyitásával önmagamnak is sokat segítek a helyzeten.

• Hogyan csinálod ezt az egészet, hogy ne legyen belőle a mostanában egyre inkább emlegetett klímaszorongás?
Ez nagyban függ a hozzáállástól. Én például vagy nem csinálok semmit, vagy mindent beleadok. Persze nekem is vannak rossz napjaim, de túllendülök rajtuk, amikor rájövök, hogy minden egyes lépés számít. Ha például a másfél év alatt megspórolt szemetemre gondolok, ami tetemes mennyiség, boldog vagyok.
• Sokan elismerik, hogy valóban tenni kellene a környezetvédelem érdekében, de elintézik egy legyintéssel: úgysem rajtam, múlik!
Nem szabad ezzel foglalkozni, mert amíg az egymásra mutogatás megy, semmi sem fog változni. A tányért is elmossuk evés után, holott újra koszos lesz, ha eszünk belőle. Ha nem vállalok felelősséget, és tépkedem a nejlonzacskót a szupermarketben, azzal azt támogatom, hogy ez így van jól. De, amint megjelenik egy másfajta igény, megtörténik a változás. Addig nem fog a multi és az ipar sem változtatni, amíg az igényeink maradnak. Már most látható a változás, egyre több embert érdekel a zero waste, és ezt a cégek is meglovagolják. Sok jó dolgot szült már ez, de nagyon oda kell figyelni, mert egyre gyakoribb a zöldre festés. Olyan termékeket állítanak be környezetkímélőnek, amelyek valójában nem is azok. Ez is egy üzlet, mindenki pénzből él, természetesen én is szeretnék megélni a boltból. Azonban nem mindegy, hogy valaki környezetszennyezően szeretne milliárdokat szerezni, vagy odafigyelve megélni.

• Milyen blokkok vannak az emberekben a zero waste-el kapcsolatban? Mi az, ami visszatartja őket?
Előadások alkalmával látom, hogy sokan el sem tudják képzelni, hogy mi fog történni. Utána pedig érdeklődve jönnek oda hozzám. Amíg nincsen elmagyarázva az embereknek, hogy hogyan is működik, és nincsen tudatosítva, hogy milyen kis dolgokkal tehetnek nagyon sokat, addig van bennük egy gát. Ezért tartom fontosnak, hogy a boltban nemcsak vásárolni lehet majd, hanem kérdezhetnek tőlem, és tervezek workshopokat is. Látom, hogy sokakban ott van a kérdés, csak nincs motivációjuk utánajárni. Visszatartó erő az is, hogy úgy gondolják, tökéletesen úgysem fogják tudni csinálni. De a jó hírem, hogy nem is kell! Ehhez időre van szükség, illetve kompromisszumokat is kell kötni. Az egészség a legfontosabb, a fogaim érzékenysége miatt én is hetente négyszer elektromos fogkefét és bolti fogkrémet használok, a többi nap fafogkefét, zero waste krémmel. Én nem azt akarom kommunikálni, hogy ezt csak így lehet vagy sehogy. Azt szeretném tudatosítani, hogy ha már nem nejlonzacskóba vásárolunk, és csapvizet iszunk, az is nagyon jó, és idővel lehet fejlődni.

• Sokan gondolják, hogy sokkal körülményesebb, drágább ez az életmód, nincs nekik erre idejük. Tényleg így van ez?
Valami drágább, de valamin meg rengeteget lehet spórolni. A drágább, azért drágább, mert nem éhbérét dolgoztatott emberekkel készíttetett import, hanem bio minősítésű magyar termék, amelyet meg is kell becsülnünk. Csomagolásmentes boltban egy szemet is lehet venni valamiből, és ha nem ízlik, nem kell egy egész zacskót kidobni. Az ivóvízen, vagy a természetes tisztítószereken (ecet, szódabikarbóna, mosószóda) rengeteget lehet spórolni. A zero waste elsőre lehet, hogy időigényesebb, de ahogy rutinná válik még gyorsabb is lesz, mint azelőtt volt. Én magam is utálok vásárolni, ma már hetente egyszer húsz perc alatt oldom meg a piacot. Volt, amikor két munkahely mellett éltem így az életem, és akkor is belefért minden.

• Milyen változtatásokkal érdemes elkezdeni a hulladékmentességre törekvést?
Ez nehéz, mert mindenkinek más a fontos, más a nehezebb. Nekem a kulacs volt az első lépés, de a páromnak például ez nagyobb nehézséget okozott. Mindenki fontolja meg, mi az, ami nem változtat nagyot a rutinján. A zacskó helyett a szütyő jó választás, mert mehetsz ugyanoda vásárolni, csak másba teszed például a pékárut vagy a zöldséget, gyümölcsöt. Szerencsére ez már a multiknál is megvalósítható. Csapvízre váltani flakonosról ugyancsak jó, még csak haza sem kell cipelned. Tusfürdő helyett a szappan sem nagy váltás, sok helyet lehet vele spórolni a kád szélén és utazásnál. Érdemes átszelektálni a ruhákat, elajándékozni, amire nincs szükségünk. Ez még nekem is feladat.

• Eddig a Zöld Misszió Facebook és Instagram oldalán, előadásokon osztottad meg a tapasztalataidat, most pedig megnyitod a belvárosban Kecskemét első csomagolásmentes boltját. Milyen alternatívákat kínálsz?
Igyekszem minél közelebbről jövő magyar és bio élelmiszereket és termékeket kínálni. Sajnos vannak olyan cikkek, amelyeknél ez nem megvalósítható, ilyenek a fából készült fog- vagy mosogatókefék is. Az oka, hogy Magyarországnak nincsen fenntartható erdőgazdálkodásból származó faterméke. Az élelmiszerekénél és bizonyos kozmetikumoknál azért jobb a helyzet. A kínálatban van lekvár, szörp, méz, szendvicskrém, paradicsomsűrítmény, üveges készétel, pékáru, illetve rengeteg szárazáru, kimérősen vásárolható liszt, ecet, tészta, fűszerek, csokipasztilla, magvak, hüvelyesek, mák. Párom szüleinek tanyájáról érkezik majd a tanyasi nasi, ami alatt szalonnát, kolbászt és visszaváltós üvegben mangalicazsírt kell érteni. Háztartási eszközök, tisztítószerek széles skálájából lehet válogatni: luffa szivacs, komposztálható mosogatókefe, mosogatópor, mosogatószer, mosószer, folyékony szappan, ablaktisztító. Tisztálkodási szerek közül található a boltban szilárd sampon, szappan, shea vaj, arckrém, testápoló, dezodor. Újraszalvéták, újrakendők, szütyők és üvegek is kaphatók, hogy biztosan tudjanak mibe vásárolni a betérők. Tervezek a boltba továbbra is workshopokat és olyan napokat, amikor a termelőkkel ismerkedhetünk. Ezt nagyon fontosnak tartom, mert nagyszerű lehetőség, hogy láthatjuk azokat az embereket, akik a termékek mögött vannak szívvel-lélekkel.