Végre itt a tavasz! Elő a bringákkal!

Legyen szó a család mindennapos közlekedéséről vagy szabadidős programról, érdemes két kerékre pattanni. A biztonságos tekerés azonban gyerek és szülő részéről egyaránt nagy odafigyelést kíván.

Írta: Virág Henrietta

A kétkerekű járgányokkal városon belül sokszor gyorsabb eljutni A-ból B-be, mintha autóba szállnánk. És akkor még csak az időről, mint pozitív tényezőről beszéltünk, de a mozgást, a környezettudatosságot és a pénztárcánkat se hagyjuk ki a sorból. Észszerűnek hangzik a tanács: Ha tehetjük, hagyjuk az autót a garázsban, és használjuk ki a kerékpározás előnyeit! Sokunkban azonban ott motoszkál a félelem is: Biztos, hogy elengedhetjük a gyerkőcöt kerékpárral a suliba? – Ha nem tesszük, és inkább autóval visszük, akkor mi is beállunk a sorba, és a nagy forgalomhoz, amitől a gyereket féltjük, hozzáteszünk mi magunk is – mondja Györe Szabolcs, a Ceglédi Első Sor Kerékpáros Sportegyesület egyik alapítója. – Nem az a probléma, hogy sok az autó, hanem hogy adott távok leküzdésére rossz közlekedési eszközt választunk. Ha közel megyünk, jobb lenne gyalogosan, ha át kell szelni a várost, vagy el kell menni néhány utcányit, akkor kellene rápattanni a bringára, és ha nehéz, nagy méretű dolgot viszünk magunkkal, vagy ha el kell hagynunk a várost, csak akkor elővenni az autót. A kerékpáros balesetek száma sajnos többszöröse a hivatalos eljárásban elindult esetek számának. A kerékpáros úthálózat még hiányos hazánkban, és sok helyen szükség lenne úttestre felfestett biciklis sávra.

Magyarországon, ahogy az Európai Unió többi országában, nincs kötelező kerékpáros képzés, sem kerékpáros vizsga. Ami nem azt jelenti, hogy a kerékpározás magától értetődő lenne, sőt rendkívül nagy odafigyelést, türelmet kíván. A gyerekek minél biztonságosabb közlekedésre tanításához Györe Szabolcs segít nekünk utat mutatni:

• Első kerékpáros élményét sok gyerek a szülő mögött ülve szerzi. Nagyon fontos a jó minőségű, jól rögzített, jól látható gyerekülés. Sokan a bringa színéhez választják azt, pedig a láthatóság érdekében jó lenne minél feltűnőbbet venni. A rögzítéseket rendszeresen ellenőrizni kell, az ülést a nyeregcsőhöz is ajánlatos hozzácsatolni. A gyerek fejére pedig szintén élénk színű sisakot tenni. Kétkerekű kerékpáron csak 16. életévét betöltött személy szállíthat 10 évnél nem idősebb személyt,
és csakis gyermekülésben!

• Mielőtt a gyerek kerékpárra ül, ellenőrizzük bringáját! Legyenek meg a kötelező, láthatóság szempontjából fontos lámpák, tartozékok. A ruházaton, táskán is megengedett a világítás. A villogók még fényes nappal is feltűnők, akár 100 méterrel is megnövelhetik a láthatóságot. A legtöbb kerékpáros baleset azért történik, mert a gépjárművezetők nem veszik észre a kerékpárost, ezért törekedni kell arra, hogy ő minél láthatóbb legyen! Legyen a kormányán csengő, és használja is azt, hiszen annak hangját mindenki érti, arra mindenki felfigyel. A visszapillantó tükör is hasznos segítség, forgolódás nélkül, fél szemmel nyomon követhető a hátsó forgalom, fel lehet készülni az előzni készülő autókra.

• A bukósisak viselete nem kötelező, de erősen javasolt, mert a kerékpáros baleseteknél jelentős a fejsérülések kockázata.

• Ha már iskolába is két keréken jár, a táska megfelelő szállítása kardinális kérdés. Nagy csomagot soha nem a kormányon, csak hátul szabad szállítani. Az elől elhelyezett táska akadályozná a kilátást, a fékezést és az irányítást is. Legpraktikusabb az lenne, ha hátsó kosárba tenné bele a táskáját. A háton vitt hátizsák veszélyes, ha csak két pántja van, hiszen a bringás testtartás döntött, ezért a zsák leeshet jobbra és balra is. A speciális kerékpáros hátizsákoknak van egy plusz pántja keresztbe a hason, ami megakadályozza az oldalra való kicsúszást, együtt mozog a gyerekkel. Kézben, kormányon semmiképpen ne legyen táska!

• Tanítsuk meg a lurkónak azt, hogy soha ne mástól várja a megoldást. Közlekedjen úgy, hogy ha senki nem figyel rá, akkor is biztonságos legyen! Ne az legyen számára az alap, hogy úgyis neki van elsőbbsége. A zebrán, a kereszteződésekben mindig keresse a szemkontaktust, hogy a másik fél észre veszi-e szándékát.
• Ha együtt kerekezik gyerek és felnőtt, fontos, hogy a kerékpárúton mindig a kicsi legyen elől, és a felnőtt hátulról irányítsa őt. Ahol már nem feltétlen szükséges az egy nyomon haladás, ott jobb, ha egymás mellett mennek, és párhuzamos közlekedés formájában, a felnőtt mintegy bójaként védi a gyereket. Így a mögöttük jövő autót fékezésre és nagy ívben kerülésre kényszerítik. Ha a szülő hátul van, akkor az autós nem biztos, hogy látni fogja, hogy a felnőtt előtt még egy gyerek is teker.

• A magyar KRESZ szerint jobbra tartási kötelezettség van az úttesten, de felnőtt kíséret esetén, a nagyobb előzési biztonság érdekében és a balesetveszélyes útpadkák miatt, javasolt egy kicsit bentebb húzódni.

• Legyen tisztában azzal a gyerkőc, hogy hiába halad védett kerékpárúton, a kereszteződések akkor is veszélyesek. Sok helyen hiányoznak vagy kopottak az autósoknak szóló felfestések, akik gyakran rácsúsznak a kerékpárútra. A szemkontaktus itt is nagyon fontos, figyeljen mindig arra, hogy az elsőbbséget valóban meg is adják-e neki.

• Ha bajba kerül, atrocitás éri kerékpáros közlekedés közben, akkor muszáj hangos szóval segítséget kérni, megcélozni az első, megbízhatónak tűnő felnőttet.

• Készítsük fel egy esetleges kutyatámadásra is! Tanítsuk meg neki, hogy ne nézzen soha az állat szemébe, csak a szeme sarkából figyelje azt. Ha veszélyt érez, és megteheti, forduljon vissza. Ha ez nem lehetséges, akkor lehetőleg szemkontaktus nélkül, csendesen, mintha közönyös lenne számára az állat, haladjon el mellette. Egy kutya általában önmagában még nem veszélyes, de ha több van, akkor azok könnyen felhergelhetik egymást. Ha támadnának, akkor tartsa maga elé kerékpárját, táskáját, hátát pedig, ha lehetséges, kerítésnél védje,
és kiabáljon segítségért.

• Kerékpáron soha ne vegye elő a mobilját! Előbb álljon meg, és szálljon le! Balesetveszélyes mindkét fülben zenét hallgatni, mert a környezeti zajoktól teljesen elzárja magát vele, egyik fontos érékszervét kikapcsolja általa. Ha elengedhetetlen, akkor csak
a jobb fülébe tegye, abba is mérsékelt hangerővel.