A barátságos mérges gomba

Pásztor Andrea meséje

Légyölő galóca volt, nincs ezen mit szépíteni. Piros pöttyös kalapját mégis másként hordta, mint testvérei. A spórát, amiből kinőtt a nagy tölgyfa alatt, messzire sodorta a szél a többiektől. A távoli galócák naphosszat mérgelődtek, dúltak-fúltak, berzenkedtek, hőbörögtek, gorombáskodtak az erdő lakóival. Ő azonban olyan szelíd volt, akárcsak a mellette nyíló harangvirágok.

Örült a melengető napsugaraknak, rajongott a langyos esőcseppekért, muzsika volt számára a szellő hangja. Rajongva hallgatta a virágok meséit, a kalapjára szálló sárgarigók énekét, legszívesebben pedig barátjával, egy apró csigával beszélgetett. Még akkor ismerte meg, amikor előcsalogatták a nedves falevelek közül az első cirógató tavaszi napsugarak. Együtt növekedtek, együtt ismerték meg a nagy tölgy alatti világot.
Aztán egyik pillanatról a másikra minden megváltozott. Emberek jártak a tölgyek alatt. Hangjukat hallva a sünök elbújtak, a madarak felröppentek, a kis csiga pedig házába rejtőzött. Csak a galóca állt ott büszkén piros kalapjában.
– Nézd, anya, milyen gyönyörű gomba! – szaladt oda hozzá egy aprócska kislány, nyomában az anyukájával.
A lányka leguggolt hozzá, elragadtatott mosollyal szemlélte, anyukája azonban elsápadt a rémülettől.
– Nehogy hozzányúlj, drágám! Ez egy mérges gomba! – sipítozott. El akarta taposni, aztán mégis meggondolta magát. Attól tartott, a cipőjére tapad a galóca erős mérge.
Az emberek, amilyen gyorsan jöttek, olyan gyorsan el is tűntek. Amikor már messze jártak, előmásztak rejtekükből a sünik, hazarepültek a sárga rigók, szarvacskáit nyújtóztatta a csiga. Csak a kis gomba jókedve nem tért vissza.
– Hogy lennék én mérges gomba? Soha senkinek nem ártottam
– tépelődött magában.
A biztonság kedvéért azonban megkérte a kis csigát, ne másszon rá többet. Hiába nyugtatták a többiek, akkor is szeretik, ha mérges gomba, hisz úgysem tervezik, hogy megkóstolják.
Napokig rágódott, töprengett, törte a fejét azon, mit tehetne. Aztán úgy döntött, egyvalaki segíthetne rajta. A tavaszhoz kezdett fohászkodni, akinek az életét köszönhette. Arra kérte, változtassa meg. Legyen épp olyan ártalmatlan, mint a vargánya, a szegfű- vagy a fafül gomba.
A tavasz pedig meghallotta őt, és egy szellő szárnyán leereszkedett hozzá.
– Légyölő galócaként bújtál ki a földből, kicsi gomba, ezen én sem változtathatok – súgta a tavasz. – Az azonban már rajtad múlik, hogyan éled az életed. Csak annyit tanácsolhatok, légy az, aki eddig voltál. Hiába piros pöttyös a kalapod, hiába van bocskorod, az a fontos, ami legbelül van benned. Az pedig nem a méreg, hanem a szeretet.
Ennyit mondott a tavasz, és már repült is tovább, hogy virágba borítsa a galagonya bokrokat.

A kis galócát boldogság töltötte el. Úgy érezte, sokkal melegebben süt rá a nap, zöldebb a tölgy lombja, illatosabbak a körülötte nyíló virágok. A kis csiga csiklandozta az oldalát, ahogyan felmászott rá. Nem küldte el többé. Tudta, hogy összetartoznak. Ezen nem változtathat már senki és semmi sem.

Pásztor Andrea: A platánfa álma
Vajon vannak-e a fáknak érzéseik? Boldogok-e, ha virágoznak? Álmodnak-e télen, amikor megkopaszodva várják a tavaszt? Ezekre a kérdésekre is választ kaphatunk a mesekönyvből, amelyet a Családok évében adott ki a Kecskeméti Televízió.
Pásztor Andrea A platánfa álma című könyve egy százéves fa és egy óvodás korú kislány szeretetteljes, megható kapcsolatába avatja be az olvasót a platánfa szemszögéből. A négy évszakot átölelő, több szálon futó történetében fontos emberi kérdéseket vet fel. Megismerhetjük a meséből a szeretet erejét, a körülöttünk lévő világ sérülékenységét, a barátság cselekedetekben megnyilvánuló erejét. A könyv környezettudatos gondolkodásra nevel, ezért is választották be 2019-ben a Zöld mesekönyvek közé. A mesét Nagy-Bán Kitti grafikus művész egyedi stílusú illusztrációi díszítik, amelyek tökéletesen visszaadják a mese világát.

A mese eredetileg a Családinfó 2020/tavaszi számában jelent meg. Sajnos egy szerkesztési hiba miatt a nyomtatott kiadványban a mese melletti grafika hiányosan jelent meg. Ezúttal elnézést kérünk Nagy-Bán Kitti grafikus művésztől!

Illusztráció: Nagy-Bán Kitti