28 éves a ceglédi Dobmúzeum

Két évtizede nyitotta meg kapuit Cegléd főterén a könnyűzene, a jazz és a klasszikus zene ütőhangszereinek fejlődését 1900-tól napjainkig bemutató Dobmúzeum. Az egyre gyarapodó gyűjtemény azonban már nyolc évvel korábban, egy családi ház garázsában elvarázsolta az oda betérőket. A múzeum múltjáról, jelenéről és elképzelt jövőjéről az alapítóval, Kármán Sándorral beszélgettünk.

Írta: Virág Henrietta

• A zene, lelkes tanárainak köszönhetően, már általános iskolában az élete részévé vált. Tizenévesen saját zenekarában, a gitár mellől, egy véletlennek köszönhetően ült a dobok mögé, és talált rá így hangszerére. Na de hogyan lett ebből ekkora szenvedély és ekkora gyűjtemény?
Valami oknál fogva már akkor rajongtam a hangszerekért, amikor zenélni kezdtem. Olyannyira szent tárgyak voltak azok számomra, hogy egy vidéki fellépés után, hajnalban hazaérve sem bújtam ágyba addig, amíg meg nem tisztítottam, rendbe nem szedtem őket. Aztán egy 1968-as ceglédi „Róna jazz” randevún látom, hallom játszani Kovács Gyulát, aki teljesen elvarázsol, és rádöbbenek, hogy ezt a hangszert sokkal komolyabban lehet venni, mint ahogy én azt tizenévesen gondoltam volna. Ennek hatására elementáris erővel ásom bele magam a témába. Levelezni kezdek a világ vezető ütőhangszergyáraival. Kutatom az információkat itthonról és külföldről egyaránt. Az összegyűjtött ismeretanyag inspirált 1979-ben első ceglédi kiállításom megrendezésére, mely a „Dob története” címet viselte. 1990-ben Kecskeméten „Százéves a jazzdob” címmel került sor a második kiállításomra. Ez már időben kevesebbet markolt, de mélyebbre ásott. Szerettem volna fülön csípni a történetet, hogy vajon mikor volt az a pillanat, amikor a hason hordott nagydob lekerül a földre. A játékost, aki korábban menetel a katonazenekarban, leültetik mögé, szerkesztenek neki egy pedált, amivel lábbal is meg tudja azt ütni. Az összeütős cintányérnak készítenek egy olyan állványt, amit szintén lábbal, egy rugós szerkezettel tudnak mozgatni, és a két kéz útjába, félkör alakban további eszközöket: cintányért, kolompokat stb. tesznek, és megszületik az első, primitív dobfelszerelés. Kutattam, hogy mekkora műszaki és esztétikai fejlődésen ment keresztül ez a hangszer, míg jelenlegi formájáig eljutott. Amikor véget ért a kiállítás, komoly elismeréseket kaptam ugyan, de ki kellett üríteni a termet. Szomorú kicsengése volt: akkor másfél évig azon dolgoztam, hogy tíz napig álljon a zászló, majd elvesszen az anyag a süllyesztőben? Úgy döntöttem, hogy valami olyasmit kellene csinálni, aminek az ajtaját éjfélkor is ki tudom nyitni, ha kell. Így két évvel később, 1992-ben, a szülői ház garázsában elindult a gyűjtés.

Kármán Sándor gyűjtő, alapító

• Majd rá egy évre felperdültek a dobverők az első ceglédi Dobosgálán.
Sajnos ’92-ben meghal Kovács Gyula, és én, mint egykori tanítvány, egy nagyszabású emlékkoncertet szervezek tiszteletére a ceglédi sportcsarnokban. Elhívom az azóta híressé vált tanítványait és egy amerikai világsztárt, hogy a televízió is komolyan vegye. Ebből aztán hagyomány lesz, és a következő évben felveszi a rendezvény a Nemzetközi Dobos és Ütős Gála nevet.

• Melynek 1995-ben kivételesen nem Cegléd, hanem a Budapesti Kongresszusi Központ adott helyet. Valamint ebben az évben született meg a Turbo Designer, az első Kármán Sándor által tervezett dob is. A kettő nem véletlenül esik egybe, jól tudom?
1995-ben, a harmadik dobosgálát az akkori rendezőtársam kérésére elvisszük Budapestre. Akkor úgy gondolom, hogy soha többet nem fogjuk a Kongresszusi Központot a pincétől a padlásig két napra kibérelni, és ha már ott vagyunk, akkor tegyünk le valamit az ajtóba, jelezvén, hogy itt a dobos szakma. Készüljön egy különleges dob is. Egykori műszaki emberként a Harley Davidson jubileumi albumból kapok egy szikrát, hogy ha azt a luxusérzést, ami egy chopper jelenthet, össze tudnám gyúrni egy dobbal, akkor az akár jópofa is lehet. A német Sonor cég épp kiad egy gyönyörű dobszériát, aminek a geometrikus szerelvényei nekem nagyon megtetszenek, írok egy levelet nekik, hogy három marék fényes vassal támogatnák-e a modellkísérletemet. A legnagyobb meglepetésemre az a válasz érkezik, hogy igen, de ha jól sikerül, kölcsönkérik a frankfurti nemzetközi hangszerkiállításra. Ez inspirál engem. 1999-ben meg is járja ez a szerkezet Frankfurtot, komoly erkölcsi elismeréseket szerezve ezzel a dobmúzeumnak. A Turbo Designer ma is a tárlat közepén, a legnagyobb vitrinben áll.

Turbo Designer,
a Kármán Sándor által tervezett dob.

• Ha már a mai múzeumnál tartunk. Hogyan költöztek át húsz évvel ezelőtt a garázsban álló kincsek Cegléd főterére?
1997-ben a városvezetés egy műemléki környezetben álló, felújítandó épülettel támogatta a dobmúzeum ügyét. Családtagokkal, barátokkal, jó ismerősökkel három év alatt sikerült rendbe hozni és kialakítani a belső teret, majd 2000. november 27-én, ünnepélyes keretek között megnyitni a jelenlegi helyén a dobmúzeumot. Akkor 180 nm-en, kényelmesen 28 dobfelszerelést helyeztünk el. Jelen pillanatban ugyanitt 38 látható. Maga a gyűjtemény már 122 dobfelszerelésnél tart, de helyhiány miatt többet itt nem tudunk kihelyezni, ahogy sok mást sem. Tíz kategóriában van a gyűjtemény rendszerezve: dobfelszerelések, pedálok, pergődobok, dobverők, cintányérok, szimfonikus ütőhangszerek, latin-amerikai ütőhangszerek, egyéb hangszerek, relikviák, könyvtár.

• Hogyan nőtt ekkorára a gyűjtemény?
A gyűjtő lélektana nagyon érdekes. Képzelje el azt, hogy ha van egy ötven lábgépből álló gyűjteménye, és meglát egy ötvenegyediket. Hát, hogy ne akarná. Ugye? És akkor nem is beszélve az ötvenkettedikről… Így könnyen el lehet jutni akár négyszázig. Tavaly egy bécsi gyűjtő barátomnak köszönhetően negyven lábgéphez jutottam egyik pillanatról a másikra. A fele már megvolt, a másik fele még nem. Az sem baj, ha egy tárgyból két egyforma van egy gyűjtőnél, mert akkor az lehet cseredarab vagy alkatrész. Ezek a 80-100 éves hangszerek, melyek sokszor méltatlan helyekről kerülnek elő (padlásokról, pincékből), elég szörnyű állapotban lehetnek. Nyilván van egy ésszerű határ, hogy rendbe hozzuk-e, de legtöbbször az ember időt, pénzt nem spórolva mégis nekilát, mert valami olyan érték van mögötte, ami miatt megéri.

• A tárgyak mögött meghúzódó értékeknek köszönhetően a gyűjtemény ki is lép valamelyest a dobok keretéből?
Amikor Kovács Gyula meghalt, gyűjteményembe került a féltve őrzött francia dobfelszerelése. Ez volt az első olyan hangszer, ami nem csak egy pénzért vásárolt darab, hanem ismert, számomra nagyon fontos ember személyes tárgya volt. Később hozzám került az Illés zenekar dobosának, Pásztori Zolinak, az Ezek a fiatalok c. kultikus filmben szereplő, fehér-gyöngyház angol dobfelszerelése is. A mai tárlatunk első pontja a Weisz „Api” József emlékhely. Api a két háború közötti Budapest leghíresebb zenekarának, a Chappynek volt a dobosa. 1942-ben munkatáborba hurcolták, ahonnan már nem jött haza. 1990-ben elhatároztam, hogy megpróbálok ennek a szomorú történetnek a végére járni. 12 évig tartó magánnyomozás után megtalálom a lányát, akitől hozzájutok a család történetéhez, a zenekari fotókhoz és két eredeti tárgyhoz is. A pergődobot ábrázoló jelvényt Gene Krupa amerikai jazzdobos tűzi hősünk hajtókájára, amikor 1936-ban Londonban találkoznak. A pár dobverőt az utolsó fellépésén használta. Felkutatok egy olyan dobfelszerelést, melyhez hasonlón törzshelyén, a Moulin Rouge mulatóban játszott. Ezek köré épül fel az ő emlékhelye. Azóta sok magyar és külföldi dobos személyes tárgyait őrzi a múzeum. Míg tizenhat évesen arról szólt számomra a dob, hogy ráütök és nagyot szól, addig mára az emberi sorsok, amik mögötte vannak, sokkal izgalmasabbak.

• A jelenlegi helyén fizikai korlátokba ütközik a teljes gyűjtemény bemutatása. Hogyan képzelné el az installációt, ha a falakat arrébb tolhatná, a teret nagyobbá tehetné?
Talán kimondhatom, hogy nálunk, Cegléden van a világ legkomolyabb jazzdob gyűjteménye. Lelki szemeim előtt ott van egy 21. századi igényeknek megfelelő, korszerű hangszermúzeum: legalább 4,5 m-es belmagasságú tér, sok multimédiás eszközzel, ami segíti a gyors megértést és tájékozódást, és a fiatalokat is be tudja vonni. Álmaim Dobmúzeumában az első terem beavatna a jazz és a könnyűzene kialakulásába. A látogató elindulna a tizenkilencedik századvégi New Orleansból, és a különböző zenei stílusok mentén haladva (blues, ragtime, dixieland, swing, bigband-ek, bebop, rock and roll, beat, jazzrock, világzene stb.) eljutna napjainkig. Az egyes installációk panoptikumszerűen utalnának az eredeti helyszínek hangulatára, így a korabeli hangszerek és legendás dobosok mellett feltűnnének a híres báltermek és jazzklubok is. Óriási anyagom van a nagy hangszergyárak történetéről. Ha ezt megérem, akkor tárlatvezetés közben olyan mondatok hagyhatnák el a számat, hogy: „Fáradjunk be a brit dobkészítők utcájába!” Maga a fotóanyag és a bekeretezett poszterek is olyan mennyiség, hogy ahhoz is nagy falfelület kellene, hogy csak a töredékét ki tudjam állítani. Peter Erskine több dobosgálán járt nálunk, adományozott személyes tárgyakat, és nagyszerű patrónusa is a dobmúzeumnak. Azt mondta, hogy ha létre tud jönni a nagy dobmúzeum, akkor ő a zenében betöltött súlyával mindenben mellé áll, segíti azt. Ezek olyan nagyszerű dolgok, hogy kár lenne, ha azért vesznének el, mert kicsi a rendelkezésre álló tér.

• Peter Erskine, világhírű jazzdobos és zeneszerző tavasszal újra Ceglédre látogat, és fellép májusban a 25. Dobos és Ütős Gálán. Hogyan készülnek erre a jubileumi rendezvényre?
A sportcsarnok tervezett bontása miatt két évvel ezelőtt átköltöztünk a művelődési ház színháztermébe. Idén a jubileumi Dobosgálához három rendezvény kapcsolódik majd. Április 23-án nyílik a huszonöt év dobosgáláit feldolgozó kiállítás a Ceglédi Galériában. Május 9-én a Dobosgála napjának délutánján a sztárvendég, Peter Erskine 15.00 órától mesterkurzust ad az emeleti kamarateremben, valamint a gála teljes időtartama alatt hangszerkiállítást rendezünk a legjobb hazai és külföldi dobkészítők részvételével.