BABA-MAMA katalógus 2020

LETÖLTÉS

A Katalógusban megjelent információk a kialakult helyzet miatt változhattak. Érdemes a megadott telefonszámokon érdeklődni a rendelésekről, fogadóórákról, nyitvatartásokról.

Kedves Kismama!

Már a harmadik kecskeméti Baba-Mama Katalógusnál járunk. Lassan hozzászokunk, hogy szerkesztőségünkben e füzet tartalmának összeállításával indítjuk az évet. Nem is történhetne ez jobbkor, mint az új esztendő elején. A baba születésével, a szülővé válással kapcsolatos fontos tudnivalókat szedjük össze újra és újra.

Persze vannak dolgok, amik nem, vagy csak ritkán változnak, ilyenek például a kötelező vizsgálatok, az összegyűjtött hasznos címjegyzékek. Azonban ahogy a világ formálódik körülöttünk, úgy alakul az anyaság is. A nem is oly régen még háromóránként ajánlott szoptatás helyett, ma igény szerinti szoptatásról beszélünk. Az elmúlt évtizedben is hallottunk a szülés utáni depresszióról, de mégis sokan hitték, hogy az csak a filmek főhőseit érintheti. Szerencsére egyre kevesebb a várandósság körül a tabu, nemcsak a rózsaszín felhőt láthatjuk, ami az anyává válást körülveszi, beszélhetünk a folyamattal járó nehézségekről is.

Tudjuk, a szülő nem a babával együtt születik. Hogy miként és hogyan állunk ehhez a feladathoz, az a múltunkban gyökerezik, de közösen formáljuk azt párunkkal, és igényei jelzésével, a gondoskodásra adott reakcióival nagyban befolyásolja babánk is. Vagyis nincs két egyforma család, nincsenek olyan szülői praktikák, receptek, melyek mindenkinél működnének. Szép, hálás, de sokszor nehéz feladat ez. A mi célunk, hogy úgy indulj el az úton, hogy legalább a legfontosabb adatok, intézmények, tudnivalók összegyűjtésével ne kelljen foglalkoznod. Vágsélei Csilla Sára kolléganőnk összefogásával, szakértőink (Leskovics Andrea pszichológus, Szabóné Kis Éva védőnő) segítségével igyekszünk egy kézzelfogható mankót adni a kezedbe, és ha nem is találod meg minden kérdésedre katalógusunkban a választ, legalább tudd, hogy hová és kihez fordulhatsz vele.

Sok-sok örömteli pillanatot, minden jót kívánunk!

Virág Henrietta, szerkesztő
négy gyermek édesanyja

LETÖLTÉS

A Katalógusban megjelent információk a kialakult helyzet miatt változhattak. Érdemes a megadott telefonszámokon érdeklődni a rendelésekről, fogadóórákról, nyitvatartásokról.