A babavárás alatt nemcsak a szülésre érdemes felkészülni, hanem az utána betöltendő szülői szerepre is. Mindehhez nagyon hasznos az önismeret.
Írta: Virág Henrietta
A gyerekvállalás kezdetén általában két nézőpontot vallanak a szülők: egyik az, hogy ha valaki úgy érzi, hogy őt jól nevelték a szülei, és ő is úgy szeretné majd a saját gyerekeit. A másik pedig az a verzió, amikor abban az egyben biztos, hogy semmiképpen sem úgy szeretné csinálni, ahogy azt vele tették – mondja Leskovics-Ortelli Andrea, tanácsadó szakpszichológus. – Később azonban sokszor kiderül, hogy mindegy melyik az álláspont, az átélt gyerekkori élmények elraktározódnak, melyekből összeáll egy ősi, kódolt minta, ami az emberben akaratlanul benne ragad. Ha tudatosan oda is figyel valaki, az ismeretlen helyzetekben, melyekhez nincs konkrét eszköze, ösztönösen azokat a példákat fogja elővenni, ahogyan őt nevelték. Tisztában kell lenni azzal, hogy mik is ezek a minták, mert így lehet felismerni azt is, ha valamit nem jól csinálunk.
NINCS MINDENRE MINTÁNK
Ha a szüleink jó szülők voltak, akkor gondolhatjuk azt, hogy mi is ösztönösen jó szülők leszünk. A helyzet azonban nem ilyen egyszerű, csemetéink gyerekkora már rég nem az, mint ami a miénk volt. – Mindig lesznek olyan helyzetek, amikre nincs mintánk, vagy már rég nem érvényes az, ami van – magyarázza a szakértő. Itt még fontosabbá válik az önismeret és a tudatosság. Jó példa erre a mindenféle kütyühasználat. Senkinek nincs arra példája, hogy hogyan kezelték az ő internet- és eszközhasználati szokásait szülei, hiszen kiskorában nem is találkozott még velük. A szülőknek először ezekhez az eszközökhöz való, saját viszonyukat kell tisztázniuk magukban. Hiába várják el gyereküktől, hogy ne egyfolytában a neten lógjon, ha ők is minden szabad percükben előkapják a telefont. Olyat gyerektől elvárni, amit a szülő sem tud teljesíteni, szinte mindig feszültséget szül.
OLYAN VAGYOK MINT AZ ANYÁM!
A kezdeti tudatosság ellenére, sokaknak ismerős a felismerés: „Jesszus, ugyanúgy viselkedem, mint az anyám!” Pedig nem úgy akarunk, sőt már rég elhatároztuk, hogy úgy biztos nem fogunk. – Ebbe borzasztóan bele lehet feszülni – mondja a pszichológus. – Könnyen előállhat az „akkor én most rossz szülő vagyok” érzés, ami önmarcangoláshoz, lelkiismeret-furdaláshoz vezethet. Ez rossz hatással lehet a gyerekre, sőt még a párkapcsolatot is megmérgezheti. Az a szerencsés, ha ilyen helyzetben születik megoldás arra, hogy legközelebb hogyan lehet másként csinálni. Jó tudni, hogy bármennyire is tisztában van vele valaki, hogy hogyan kell jól csinálni, minél fáradtabb, minél idegesebb vagy váratlan a helyzet, annál nagyobb a valószínűsége, hogy ösztönösen fog reagálni. Tehát az szerint fog viselkedni, ahogy vele bántak gyerekkorában, de ettől ő még nem rossz szülő.
A KÖZÖS FELKÉSZÜLÉS FONTOS
Lényeges lenne, hogy a babavárás idején ne csak arról beszéljünk, milyen legyen a babaszoba színe, a bababútor mintája, hanem arról is, hogy milyen elvek mentén szeretnénk majd gyereket nevelni. – Komoly belső feszültséget szülhet az, ha anya rendszerint engedi, apa pedig tiltja ugyanazon dolgokat – figyelmeztet Leskovics-Ortelli Andrea. – Ha ezen még gyakorta össze is vesznek a szülők, az könnyen vezet negatív családi hangulathoz. Aminek következménye akár egy szorongó, figyelemzavaros gyerek is lehet. Mindez megelőzhető, ha már a másállapot ideje alatt beszélgetnek a leendő szülők egymással az otthonról hozott tapasztalatokról, kinek a családjában mi működött jól, mik voltak azok, amelyek nem tetszettek. Ha ezeket biztonságban, nyugodtan sikerül tisztázni, akkor a gyakorlatban is könnyebb lesz alkalmazni. Érdemes egymást finoman figyelmeztetni azokban a helyzetekben, ha ettől netán később eltérnének Azt is érdemes tudni, hogy nagyon eltérő nevelési elvek összehangolásában is segíthet a párterápia.
KRITIKUS ELSŐ 3 ÉV
A babavárás időszaka optimális esetben boldog várakozás. Aztán a sírással, kakis pelenkával teli, kialvatlan éjszakák után oszlani kezd a rózsaszín köd… – A párkapcsolatra nézve kritikus az első gyermek megszületésétől a legkisebb három éves koráig tartó időszak – mondja a pszichológus. – A stressz-szint ezekben az években a legmagasabb a kialvatlanság és az állandó készenlét miatt. A pici sokszor nem úgy reagál, ahogy azt elképzeltük, ráadásul mindez tehetetlenséggel párosulhat. A tehetetlenséghez fűződő viszonyt is tudni kell magunkban tisztázni, vagyis azt, hogy „mit tudunk tenni, amikor nem tudunk tenni semmit”. A szülői szerepre felkészítő foglalkozások, beszélgetések, könyvek nagyon hasznosak. Hiszen, ha már előre tisztában vagyunk vele, hogy milyen nehéz helyzetek várhatnak ránk ebben az élethelyzetben, akkor jó eséllyel könnyebben ki is jövünk belőlük. – A gyereknevelés az elmúlt évtizedekben sajnos „szuperanyáknak” szóló egyszemélyes feladattá vált, holott az elmúlt több ezer évben mindig is közösségi tevékenység volt. Segítséget tudni kell kérni, és tudni kell elfogadni is. Sokkal könnyebb mindenkinek, ha az anya meg tudja fogalmazni kéréseit, és azokat megfelelően tudja kommunikálni – az asszertív kommunikáció elsajátítását ajánlja szakértőnk minden szülőnek. – Senki sem tökéletes, mi sem vagyunk, és a gyerekeink sem lesznek azok. Tehát nem kell a tökéletes szülőt elvárni sem magunktól, sem a párunktól, sem a tökéletes gyereket gyerekeinktől. A maximalizmus a gyereknevelésben kifejezetten káros dolog. A hibák arra valók, hogy tanuljunk belőlük, hiszen maga a szülőség is egy folyamatosan tanulandó dolog.
Ajánlott olvasmány leendő szülőknek: