Mesélj még szupernagyi!

Azért is volt jó gyereknek lenni, mert ott voltak a mamák, papák, akiket egy mosollyal szinte bármire rávehettem. Olyan jó volt szörpöt szürcsölgetve hallgatni őket… Az idősek számára is fontos ez a kapcsolat, hiszen gondoskodhatnak, és átadhatnak egy olyan tudást, amelyet a szülők nem. Többek között ezért is indult el a hivatásos nagyszülő képzés.

Írta: Vágsélei Csilla Sára

„Nagyot változott a világ és az életkörülményeink. Ma már mást kell gondolni az öregségről, a családról, a munkáról, az életpályáról. Az új körülményekhez új magatartás társul, hiszen alkalmazkodnunk kell. A hivatásos nagyszülő is egy ilyen újragondolás eredménye”- kezdi beszélgetésünket Sárközy Erika,
a CédrusNet program alapító-fejlesztője. A Szupernagyi képzés a családok és a nyugdíjasok szempontjából is hiánypótló. Egyik oldalon vannak a segítséget igénylő családok, a másikon pedig az unoka nélküli vagy unokás, de idővel, energiával és segíteni akarással bőven rendelkező nyugdíjasok. „A családokból hiányoznak a nagyszülők, mert dolgoznak, vagy már túl idősek, esetleg máshol laknak. Kutatások is bizonyítják, hogy a gyerekenek szüksége van arra
a kizárólagos figyelemre, amelyet csak egy idősebb ember tud megadni. Szerintem nagyanyai ösztön is létezik, tehát azok, akiknek nincs unokájuk
vagy nincsen a közelükben, ugyanúgy vágynak a nagyi-unoka kapocsra. Ezek olyan szükségletek, amelyek megalapozták az új szolgáltatást, a hivatásos nagyszülőt”- hangsúlyozza Erika.

Nagymamahiány, unokahiány és feladathiány. „Az emberek élete meghosszabbodott – folytatja Erika. A nyugdíjtól beiktatódott egy 20-25 éves időszak, aminek nincsen feladata, holott az érintettek még nem öregek. Ha nincs feladat, ha nincs hasznosság, ha nincs érzelmi biztonság, akkor leépülés, depresszió és demencia van. A magyar társadalom jelentős része idősekből áll, és akkor lehet aktív ez a népesség, ha lehetőséget kap. Elűzzük azokat a sztereotípiákat, hogy ők már nem
jók semmire, nem rendelkeznek érvényes tudással. Mi a CédrusNettel azzal szeretnénk megakadályozni a korai demenciát, hogy a 25 évre élettervet, feladatokat találunk és képzéseket ajánlunk. Így a fiatalok is látni fogják, hogy az idősek lépést tartanak, van tudásuk, nagy időtőkével rendelkeznek és hasznosak. Ennek
csak egyik szelete a Szupernagyi. ” Erika elmondta, nincs kétségük afelől, hogy akinek van gyereke, az minden képzettség nélkül tud vigyázni egy gyermekre, azonban a fiatal babysitterek mellett az idősek elfogadása, a bizalom erősítése és az új információk megismerése miatt is szükség van a 70 órás Szupernagyi képzésre.

„A Szupernagyik nem csak vigyáznak a gyerekre. Felkészült, türelemmel, idővel rendelkező pótnagyik ők, akik sok olyasmit is tudnak, amit csak a nagyik korosztálya tudhat, és a mai szülőknek és gyerekeiknek nagyon hasznos. Hiszen Nagyijaink a maguk értékes tapasztalatai, tudása mellé tanultak a modern gyermeknevelésről, nagyiszerepről, konfliktuskezelésről, gyerekbetegségek laikus felismeréséről, gyakorlottak a játékokban, tudják kezelni a számtógépet és még finomakat is főznek, ha megkérik őket. A kiválasztásuknál fontosnak tartottuk az empátiát, a tudásvágyat, a számítógép-ismeretet és a legalább középfokú végzettséget is” – hangsúlyozza Erika. A Szupernagyik hatalmas tudással, türelemmel látják el a nagyiszerepet megfizethető áron. Szolidárisak is, hiszen ha úgy adódik, szívesen vállalnak önkéntes munkát. „A Szupernagyik egymásnak is segítenek, megosztják tapasztalataikat, csapattá váltak – folytatja Erika. – Ezért is nevezem multifunkcionálisnak ezt a programot, mert nemcsak a családoknak segít, hanem az idősek életminőségét is javítja, és nem elhanyagolható módon a kultúraátadás is megtörténik. A nagyi el tudja mesélni, hogyan telt az ő gyerekkora. A gyerekek imádják a régi történeteket, és ezeket is csak az idősektől kaphatják meg.”A Cédrusnet nem áll meg egy képzésnél, szeptemberben jön a következő. A végzett nagyikat, pedig a Facebookon kereshetjük meg az Első Kecskeméti Szupernagyik csoportban.

Miért jelentkezett szupernagyinak?

Mártika, 62 éves
„A Kecskeméti televízióban hallottam először a Szupernagyi programról. Pár nap múlva a Kápolna utcán sétálva, bementem a szervezet épületébe, érdeklődni kiket is várnak ide. Nagy meglepetésemre, örültek jelentkezésemnek, friss nyugdíjas, dietetikus: nagyon kell a csoportba, mert még ilyen irányú képzettséggel nem jelentkezett más.”

Judit, 60 éves
„Két éve mentem nyugdíjba. Pedagógusként dolgoztam és még mindig nagyon szeretem a gyerekeket. Azért jelentkeztem, mert szeretnék közösséghez tartozni, családokon segíteni. Három unokám van. Nagyon aranyosak és szépek, csak 2000 km-re élnek tőlem, és ritkán találkozom velük. Szeretném kiélni a nagymamai mivoltomat és segíteni a családoknak.”

Magdolna, 63 éves
„Nemrég nyugdíjba vonultam. Persze már terveztem mivel is töltöm tovább napjaimat. Remek ötleteim mellett megfordult a fejemben: szívesen lennék valamelyik családnál „pótnagyi”. S lám májusban elém került egy hirdetés. Hivatásos nagyszülői továbbképzésre lehet jelentkezni! Naná! Ezt nem hagyhatom ki!”

A cikk eredetileg a Családinfó Magazin 2018. őszi számában jelent meg.