Kapcsolódás egymással, önmagunkkal és Istennel

Négy gyermek édesapja, pedagógus és nem mellesleg, egy óvodát és egy általános iskolát igazgat. Több szerepben kell helyt állnia, ezért nagyon fontos számára az önazonosság, a folyamatos iránymutatás és az erő, melyben Istenbe vetett hite segíti.

Papp Zsolttal a Szent Imre Katolikus Óvoda és Általános Iskola igazgatójával Vágsélei Csilla Sára beszélgetett családról, kereszténységről és arról, hogyan is válhat egy gyermekből boldog, sikeres felnőtt.

• Négy gyermeke édesapja. Mesélne a családjáról?
Három fiunk van és egy kislányunk. A két nagy fiú egyetemista, a harmadik most fogja kezdeni az egyetemet, a lányunk pedig tizenegyedikes. A nagyszülők is a család részét képezik. Mindig is számíthattunk rájuk, nagyon nagy támaszok ők. Amíg kicsik voltak a gyerekek sokszor a kezünk alá dolgoztak. Édesanyám, anyósom és a párja nagy segítség a mai napig. Sajnos édesapám már régen nem él. Feleségem gyógypedagógus, logopédus. Ő is a pedagógia frontján küzd, ahogy én is. Nekem két testvérem van, házasságkötésünk után mi négy gyereket terveztünk.

• A pedagógus képzettség mennyire jelent előnyt a gyereknevelésben?
Jó kérdés. Ami közös forrás a tanításban és a saját gyerekeink kapcsán az az, hogy szeretjük a gyerekeket. Szerintem fontos az, hogy szeressük a szakmánk lényegét. A pedagógiának, az iskolának, pedig a lényege a gyermek. Tanultunk pedagógiát, pszichológiát. Ezeket az ismereteket nyilván használjuk otthon, a gyermeknevelésben is. Persze, hogy az ember mit tud, és hogy tudja gyakorlatra váltani az ismeretet, az azért két különböző dolog. Fontos még, hogy az ember a szerepek kapcsán tudjon különbséget tenni. Otthon apa vagyok, az iskolában pedig pedagógus. Ugyan vannak átfedések, de azért két nagyon különböző szerepről beszélünk, mert egy apai feladat nem egy tanítói feladat. Szerintem ezeket nagyon fontos tudatosítani. Máshogy működik a kettő, más feladatok és kihívások vannak. Nyilván segítség, de az apaságnak a pszichológiáját nem tanultuk. Az számomra is sok kihívást, kreativitást igényel.

• Iskolán belül igazgató is, ez egy újabb szerep.
Igen, a munkakör egy plusz kihívást jelent és egy annak megfelelő viselkedést és követelményt. Fontos azonban, hogy az ember önazonos maradjon, a személyes alapértékeket megtartsa, esetemben a közvetlenséget, a partneri szemléletet, a segíteni akarást, az együttműködést. Ha eljátszok egy szerepet, az veszélyes és hosszútávon nem működik. Itt ez vagyok, ott az vagyok, akkor ki vagyok én? Már pedig az ember hosszútávra rendezkedik be, mert például az apaság egy élethosszig tartó műfaj.

• Négy még kicsi gyerek és munka mellett sikerült rendszert teremteni?
Az mindig fontos, hogy az ember rendszerben gondolkodjék, kereteket szabjon az életének, mert ezek segítik az életvezetést. Esti fektetés, közös étkezések, családi rituálék nagyon lényeges részei voltak az életünknek, amiből mostanra is maradt. Az ember kialakít egy rendszert, de ezek mellett rengeteg spontán dolog van, ami kreativitást igényel és állandó újratervezést. Ahogy szokták mondani: egy állandóság van, a változás.

• Mire tanították meg a gyermekek, akár a sajátjai, akár a diákjai?
Az alázatra, odafigyelésre, lehajolásra, megértésre, felemelésre, megbocsájtásra. Ezek mind olyan képességek, amelyek a gyerekek között csiszolódnak bennünk, amennyiben van fülünk, szemünk, szívünk, lelkünk minderre. Van egy olyan attitűd is, hogy én tudom a tuti megoldást. Szerintem ez nem működik. A gyermek hihetetlen tiszta lelkülettel kerül közénk az iskolába. Nagy megtiszteltetés, hogy ezeket a kicsi embereket mi fejleszthetjük. Ugyanakkor észre kell vegyük az egyediségüket, ki kell bontanunk a képességeiket, és közben tanulni tőlük a lendületet, a csillogását az emberségnek, amit az Úr Isten belénk helyezett. Jézus mondta, hogy „engedjétek hozzám a kicsinyeket, mert övék a mennyek országa”. Ha az ember szeretettel viszonyul a gyerekekhez, akkor ezt visszakapja. Olyan kincseket kapunk pedagógusként, amit egyetlen más pályán sem.

• Mi az, amit Ön szerint a gyereknek a nagy család meg tud tanítani?
Azt, hogy nem csak én vagyok, oda kell figyelnem a másik emberre és együtt kell működnöm vele. Ezek teljesen természetes dolgok, amelyekre valljuk be nagyon nagy szükség van az életben. Hála Istennek nem egyedül vagyunk a világban, és legyen szó a későbbiekben családról, munkahelyről, az együttműködésre, megosztásra, alkalmazkodásra, megbocsájtásra, toleranciára mind szükségünk lesz.

• Katolikus iskola vezetőjeként a vallás mennyire iránymutató az életében?
Teljesen. Azt gondolom, hogy a kereszténység nem azért van, hogy az ember valami tejszínhabbal leöntse a saját életét, hogy szépnek tűnjön. Azért van, hogy irányt mutasson és segítse az életvezetést. Nagy szabadságot adott az Isten az embernek. Az élet egy eléggé összetett és bonyolult dolog. Jó ha vannak orientációs pontok, melyek megtalálásában a kereszténység nagy segítség. Azt is tudjuk, hogy az ember energiahiányos lény és ahhoz, hogy elérje a céljait, szüksége van erőforrásokra. Az ember Istenhez való kapcsolódása és az az erőforrás, amit a hit és az imádság tud adni, az pótolhatatlan. Vannak az életben kihívások, amelyekről úgy érezzük, hogy meghaladják az erőnket. Például senki nem volt soha apa vagy anya, és egyszer csak megszületik a gyermek és fejest kell ugrani. Soha senki nem volt előtte férj, feleség. Én sem voltam előző életemben igazgató. A hit, hogy Isten megsegít, ha minden tőlem telhetőt megtettem, nagyon fontos. Számomra a kereszténység két legfontosabb pontja: az értékorientáció és az erőforrás. Ezek elengedhetetlenek, hogy azt a pályát végig tudjam futni, amire az élet hív.

• Igazgatóként közvetlen, barátságos a diákokkal. Miért tartja fontosnak ezt az attitűdöt?
Ez a kapcsolat nekik is és nekem is jó. Én magam is sok erőt merítek ezekből. Kapcsolatban lenni egymással, a természettel, önmagammal és Istennel. A kapcsolódás szerintem egy központi kérdése a kereszténységnek. A Szent Imre attól olyan amilyen, hogy egy tudatosan felépített pedagógiai kultúrát próbálunk megvalósítani, ami egy minőségi kapcsolódást jelent. Nem versenyistálló vagyunk, nem kell szeptember 29-re mindenkinek írni, olvasni, számolni tudni. A sikert hosszútávra kell tervezni. Pszichológiai kutatások foglalkoznak azzal, hogy miért van az, hogy általában és jó eséllyel nem a kitűnő tanulók viszik a legtöbbre az életben. Hogy is van ez? Biztosan a matek ötöstől függ az, hogy valaki felnőtt korában jó szülő és boldog, sikeres ember lesz? Mi a sikert, a boldogságot évtizedes dimenzióban nézzük, és nem ragadunk meg ott, hogy az a gyerek, aki most kitűnő tanuló majd kódoltan boldog és sikeres ember lesz. Hogy így legyen, ahhoz sok szinten meg kell ágyazni. Akkor lesz valaki boldog, sikeres, kiegyensúlyozott felnőtt, ha gyerekkorban jó alapokat kap. Tudatosítsuk vele, hogy értékes és szerethető. Azok a kérdések, hogy hogyan tud együttműködni, barátkozni, megbocsájtani, a kudarcaiból felállni, mekkora az önbizalma, milyen az önértékelése, hogy tudja önmagát motiválni, hogy tud a jó és rossz közül választani, nagyon fontosak. Szerintem csak ezután jön a matek ötös.

• Sikerül a feleségével minőségi időt együtt tölteni a munka és a négy gyermek mellett?
Erre törekedtünk és igyekszünk most is odafigyelni, mert e nélkül nem megy. A sok munka szét tudja szedni az embereket. Arra nagyon oda kell figyelni, hogy a minőségi idő meglegyen. Van egy mondás miszerint heti egy óra, havi egy nap és évente egy hét csak a pároddal nagyon fontos. Elengedhetetlen, hogy az ember meg tudja osztani a legbensőbb önmagát a párjával, és érezzék egymás lelkét, különben szét tudnak szaladni a dolgok.

• Önmagára tud szánni időt, illetve mi az, ami kikapcsolja?
Nagyon szeretek kerékpározni, nordic walkingozni,igyekszem időt hagyni az imádkozásra és az elcsendesedésre. Ezt próbálom a hétköznapokba becsempészni és kombinálni. Ha hosszabb távon elmarad ez a három, akkor érzem a hiányát. Emellett néptáncolok, és cserkész is vagyok. Nyilván a családdal való együtt nyaralás, pihenés, a legnagyobb energiaforrás. Nagyok már a gyerekek, de mindig összehozzuk, hogy legalább egy közös hetünk legyen nyáron. A Szent Család Plébánián van egy közösség ahová már huszon éve járunk a feleségemmel, és komoly baráti közösség is teremtődött ezáltal. A plébánián belül mi férfiak is össze szoktunk járni, és megbeszéljük az élet dolgait, segítünk egymásnak. Egy nagyon lényeges része az életemnek ez a közösséghez tartozás.

• Milyen tanácsot adna a családot tervező fiatalok számára?
Azt, hogy ne féljenek! Az életben nagyon sok olyan dolog van, ami nem kiszámítható. Ugrani kell, és bízni abban, hogy jól fognak alakulni a dolgok. Ha nem sikerül, akkor egy tapasztalattal gazdagabb lettem, ha meg sem próbálom, akkor ugyanott vagyok. A család nem teher, hanem egy olyan biztos pont az ember életében, ahonnan lehet karriert csinálni. Nagy naivság azt gondolni, hogy valaki harmincéves korára eljut a csúcsra, és onnantól kezdve ő ott van. Onnan bármikor le lehet esni. Ha az ember felépíti magának azt a biztonságot adó fészket, ami a család, akkor oda mindig visszatérhet és megpihenhet. Folyamatosan pörögni, küzdeni nem lehet.Amikor az ember szomorú, valószínű nem a munkahelye fogja őt megvigasztalni. Fontos, hogy ha öröme van, azt is meg tudja osztani, valakivel, ezek egy kohézióként tartják össze a családot.

A cikk eredetileg a Családinfó Magazin 2018. őszi számában jelent meg.